507440 látogató 2003. jun. 10 óta
udv-hsz hsz-csik
2012-05-22
Kedd
Júlia, Rita napja

Min: 20
Max: 24
Min: 12
Max: 14


Turistacsalogató kilátó Farkaslakán

Nyáron még nem volt rá engedély, ma már mégis áll a 23 méteres Krisztus Kilátó Farkaslaka határában. A Gordon-tetőn lévő szobor megépítését a Hargita Megyet Tanács Főépítészi Hivatala megtiltotta, ám azóta a terület Farkaslaka községhez került, mint beltelek. A Jézus szíve kilátó jól látható a 13A országútról is.

Már messziről látszik a Farkaslaka illetve Székelyszentlélek fölé magasodó Gordon-tetőn álló Krisztus szobor. A projektet a Gordon Kft. tulajdonosa, Magyari Árpád álmodta meg, azonban a munkálatokat augusztusban a Hargita Megyei Önkormányzat építkezési felügyelete leállította, mert engedély nélkül kezdték el. A napokban viszont ismét elkezdtek dolgozni a helyszínen, jelenleg már az utolsó simításokat végzik az alkotáson.

Fülöp Ottilia főépítész elmondta, hogy befoglalták belterületbe, ezt utána tanácshatározattal jóvá is hagyta a farkaslaki tanács. Sorozatos hiba történt, szerinte senki sem építhet illegálisan, tehát jó cél sem jogosít fel senkit, hogy ilyen lépést tegyen.

A Hargita Megyei Főépítészi Hivatal mellett működő konzultatív testület augusztus elején közleményben fogalmazta meg tiltakozását, miszerint a készülő Krisztus kilátó tájidegen, és már-már kimeríti a giccs fogalmát. A testülethez novemberben nyújtották be kezdeményezők az urbanisztikai tervet.

Augusztus 21-re tervezték az avatóünnepséget, ám ezt halasztották. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor avatják fel a kilátót.

Albert Mátyás, farkaslaka polgármestere szerint ha nagyon hosszú távon gondolkodunk turisztikai szempontból, látványosság szempontjából mindenképp szükség volt erre, és talán valamikor még a település fejlődéséhez is hozzá fog járulni.

A székelyudvarhelyi Zawaczky Walter szobrász tervezte és készítette az alkotást. A majdani zarándokok egy létrán mászhatnak majd fel a szobor fejébe. A kilátó 200 ezer euróba kerül, a költséget helyi üzletemberek fedezik. A 23 méter magas kilátó ott áll, a helyiek pedig hamarosan azzal büszkélkedhetnek, hogy ők a gazdái az egyik legmagasabb Krisztus-ábrázolásnak Kelet-Európában.

Bodó Előd Barna
Erdély Tv


 
Keresés a honlapon:

Magyar | Romana | English | Deutsch