465373 látogató 2003. jun. 10 óta
udv-hsz hsz-csik
2012-02-09
Csütörtök
Abigél, Alex napja

Min: -4
Max: -1
Min: -8
Max: -6


Hírek

Több ezerrel nőtt a turisták száma Hargita megyében az elmúlt év során

Egy év alatt 7500 látogatóval nőtt Hargita megye idegenforgalma, amelyhez nagyban hozzájárultak a megyei tanács turisztikai programjában megvalósított tevékenységek is. Éppen ezért idén is 200 ezer lejes keretből támogatja Hargita Megye Tanácsa a megye területén turisztikai tevékenységet folytató szervezeteket, egyesületeket, alapítványokat és egyházakat.






Legyen ismét székelyföldi az Év Fája Európában!

Az Európai Év Fája versenyben lehet szavazni a köpeci szilre, mely 2011-ben megnyerte a hazai vetélkedőt. Az Európai Év Fája versenyben hét ország azon fái vesznek részt, melyek saját hazájukban a közönség segítségének köszönhetően elnyerték az országos Év Fája címet. A bolgár, cseh, francia, lengyel, magyar, román és szlovák fákra február 1-től 29-ig lehet szavazni.






Idén is megszervezi a hagyományos Jégkarnevált az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Polgármesteri Hivatal

Szombaton, február 11-én kerül sor az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Polgármesteri Hivatal közös szervezésében zajló hagyományos Jégkarneválra. A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődik, majd a résztvevő gyerekek, diákok jelmez-bemutatója és ügyességi játékai következnek.






A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány új pályázati kiírása

A Közösségi Alapítvány Ön dönt programjának első pályázati kiírása a civil szervezetek döntése alapján témájában nem változik. Ez azt jelenti, hogy a civil szervezetek ez alkalommal is olyan eszköz- és anyagbeszerzésre pályázhatnak, mely révén közösségi tevékenységük hatékonyabbá és eredményesebbé válik.






Közösségi Gála Székelyudvarhelyen

Idén harmadik alakalommal szervezi meg a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány a már hagyományosnak számító Közösségi Gálát.






Mesemaraton Székelyudvarhelyen

A 2009-ben elindított Mesemaraton folytatásaként, az idén Arany János műveiből szervez maratoni felolvasást Székelyudvarhelyen a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Cimbora Gyermekek Klubja. 






A Csaba Királyfi Népfőiskola februári előadása

Februárban is folytatódik tovább a Csaba Királyfi Népfőiskola előadássorozata. Február 11-én, szombaton 10 órától
a székelyudvarhelyi Gondűző Szálloda és Étterem termében tartják a februári előadást.






Építészeti kiállítás nyílt Udvarhelyen

Február 3-án 18 órakor kortárs építészeti kiállítás nyílik a Művelődési Házban. A Magyar portugál építészeti párhuzamok című építészeti kiállítás február 24-ig lesz látogatható.






Kilátót építenek az erdélyi parajdi sóbányában

Kilátót építenek a székelyföldi parajdi sóbányában, ahonnan a látogatók megtekinthetnek egy több mint kétszáz éve használaton kívül lévő tárnát. Ebben a ma már elhagyott bányában legutóbb az 1800-as években termeltek ki sót.






Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán Udvarhelyen is koncertezik

Erdélyi turnén vesz részt a magyarországi színész-zenész házaspár Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, amelynek keretében Székelyudvarhelyen is koncerteznek.






Darabonttallér Székelyudvarhelyen

A székelyudvarhelyi Tourinfo irodában előreláthatóan pünkösdtől lehet majd beszerezni a 17. századi mintára készített darabonttallérokat. A tallér a Magyarországon használatos Turizmus Kártyához hasonlóan nem fizetőeszközként lesz használható, hanem felmutatásával a turisták különböző kedvezményekben részesülhetnek a kijelölt helyeken.






Terülj, terülj, asztalkám - mesejáték Udvarhelyen

A Tomcsa Sándor Színház idei évadának következő előadása egy mesejáték, amelynek bemutatójára 2012. február 5-én, vasárnap 17:00 órától kerül sor. A bemutatóra szüleikkel együtt érkező gyermekeknek az előadás ingyenes.






Hargita megye tulajdonába került a homoródi tábor

Átadja a homoródi tábort Hargita Megye Tanácsának az Országos Sport- és Ifjúsági Hatóság. A diáktáborok decentralizációjában újabb előrelépést jelentő döntés értelmében a homoródi ifjúsági tábor 13 villája kerül át a megyei tanács tulajdonába, köztük a nemrég felújított 6-os villa, amely az egyik legfontosabb ifjúsági rendezvényeknek helyet adó épület Hargita megyében.






Farsangi Bál a Tomcsa Sándor Színházban

A Tomcsa Sándor Színház társulata 2012.02.11-én 20:00 órától Farsangi Bált rendez. A zenés-táncos mulatsághoz svédasztalos vacsora is tartozik, az italokat fogyasztás függvényében mindenki egyénileg fizeti majd. 






Szingli Valentin Party Székelyudvarhelyen

A Hotel Küküllő*** Éttermében február 14-én 19 órától Valentin napi partira kerül sor, ahová az egyedülállókat várják.






Működik a Téli Parancsnokság

November elsejétől megkezdte működését a Téli Parancsnokság, amelynek feladata a szállítás és a közszállítás zavartalan biztosítása. A parancsnokság március 31-éig működik.






Nőtt a parajdi sóbányába látogató turisták száma

Sebestyén József bányaigazgató elmondta: tavaly 416 ezer személy ereszkedett le a bányába, mintegy 50-ezerrel több, mint 2010-ben.






A szállodásoknak fel kell iratkozniuk egy rendszerbe

A szállodáknak és a panzióknak kötelező módon csatlakozniuk kell egy turisták nyilvántartását szolgáló rendszerhez, amelynek köszönhetően bármikor kideríthető, kinek hol a szállása, ellenkező esetben 20 000 lejig terjedő bírságot róhatnak ki rájuk, derül ki egy kormányhatározat-tervezetből.






Tizennégy kiállítást tervez a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum

Tizennégy kiállítást tervez bemutatni az idén látogatóinak a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum, amelynek kínálatából a Da Vinci zseniális szerkezetei című tárlat ígérkezik a legérdekesebbnek.






Sok a feketén elszállásolt turista

A feketén elszállásolt turisták miatt az üdülőtelepek nagyon zsúfoltak voltak ünnepekkor. Elena Udrea régiófejlesztési és turisztikai miniszter szerdán kijelentette: a hivatalos adatok a szállodák 83%-os foglaltságáról szólnak a téli ünnepek idején, ám a panziókban feketén elszállásolt turisták miatt az üdülőtelepek sokkal zsúfoltabbak voltak.






Meghiúsulni látszik a gyilkostói sípályaterv

Természetvédelmi szempontból súlyos negatív hatásai lennének a Cohárdra tervezett sípályarendszernek – derül ki abból a hatástanulmányból, melyet egy marosvásárhelyi szakcég végzett Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalának megbízásából. A hatástanulmány környezeti jelentésébe foglaltakkal a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park Tudományos Tanácsa is egyetért, így vélhetően nem épülhet meg a tervezett területen a síparadicsom.






Nőtt Udvarhely turisztikai bevétele

Három százalékról egyre csökkent a turisztikai illeték értéke Székelyudvarhelyen. Közel százezer lej folyt be a székelyudvarhelyi városi kasszába a múlt évben idelátogató turisták által befizetett szállásárakra kivetett adóból. Két év alatt majdnem megduplázódott ez az adóbevétel. A szállásadók által befizetendő illeték értéke idéntől harmadára csökken.






Rovásírásos Biblia jelent meg

Rovásírással jelent meg az Újszövetség a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat és a Rovás Alapítvány együttműködésében; a kötetet kedden mutatják be. Rovásírással korábban kiadták már Gárdonyi Géza Egri csillagok című regényét és egy népszerű mesekönyvet.






Turistacsalogató kilátó Farkaslakán

Nyáron még nem volt rá engedély, ma már mégis áll a 23 méteres Krisztus Kilátó Farkaslaka határában. A Gordon-tetőn lévő szobor megépítését a Hargita Megyet Tanács Főépítészi Hivatala megtiltotta, ám azóta a terület Farkaslaka községhez került, mint beltelek. A Jézus szíve kilátó jól látható a 13A országútról is.






Felkerült a magyar táncház módszer az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára

Az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének illetékes kormányközi bizottsága Bali szigeti ülésén magyar idő szerint november 25-én reggel hozta meg a kedvező döntést.






Múzeumot rendeznének be a Békási szorosnál

Egy régi közlekedési alagútban terveznek múzeumot kialakítani. Körülbelül hat éve helyezték használaton kívül a Gyilkos-tótól a Békási-szoros irányába vezető úton lévő régi közlekedési alagutat. A múlt század elején a hegy gyomrába vájt átjárónak a jövőben ismét rendeltetése lesz, de nem a közlekedést, hanem a kultúrát szolgálja majd.






Készül a rovásírásos Székelyföldi Legendárium

Folynak az előkészületek a Székelyföldi Legendárium megjelenése érdekében, amely több mint 140 mondát és legendát tartalmaz majd, és rovásírásos formában is megjelenik.






Bővül a Székely termék lista

Huszonnégy székelyföldi termelő használhatja immár a Székely termék védjegyet. A legutóbbi bővítés október elején történt, amikor újabb nyolc termelőt – köztük öt háromszékit – érdemesítettek az egyre rangosabb besorolásra.






Turisztikai információs központ nyílt Máréfalván

Székelyföldön egyedülálló turisztikai információs központot avattak Máréfalva központjában, az Emlékezés parkja szomszédságában október 18-án délután.






Kalandpark épül Bálványosfürdőn

A budapesti Kalandpark Építés Kft. nyolc szakembere augusztus 7-én kezdett hozzá a négycsillagos Grand Hotel Bál­ványos közelében a régió harmadik kalandparkjának meg­építéséhez a Hegedüs Ferenc és Szarvadi T. Loránd által megvásárolt fenyőerdőben.
A budapesti szakcég építette egy évvel ezelőtt a hargitafürdői Balu Parkot, az ország legnagyobb ilyen létesítményét.






A világörökség részévé válhat a csíksomlyói búcsú

A világörökség státusz elnyerésére terjesztik fel a csíksomlyói búcsút – döntött tegnap a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozó Országos Szellemi Örökség Bizottság.






Gyümölcsfeldolgozót terveznek Farcádra

A Farkaslakán tavaly megépült gyümölcsfeldolgozó után, idén Farcádon készül el egy újabb épület, ahol a község lakói értékesíthetik gyümölcseiket.






Termálvízforrást találtak Szentegyházán

Több mint 35 Celsius-fokos termálvizet találtak Szentegyházán. A próbafúrást megrendelő szentegyházai vállalkozó strandot építene az új forrásra.






Pályázatokból fejlődik a székelyföldi idegenforgalom

Akár évtizedekre is megalapozhatja Székelyföld turizmusát és az ágazat továbbfejlesztését az a projekt, amelynek megvalósítására jelentős európai és kormányzati pénzt nyert a székelyudvarhelyi Visus Kulturális Egyesület.






A falusi turizmus kétszer annyi turistát vonzana

A következő 2-3 évben kétszer több külföldi keresné fel Romániát, mint most (1,3 millió), ha továbbra is a hegyvidék, a Delta, a kolostorok és a falusi élet népszerűsítésére összpontosít, állítja Taleb Rifai, a Turisztikai Világszervezet (TVSZ) főtitkára.






Romániában is elindult a Google Street View

Románia a 27. ország, amely fényképestül felkerült az online térképre.






 
Keresés a honlapon:

Magyar | Romana | English | Deutsch