465399 látogató 2003. jun. 10 óta
udv-hsz hsz-csik
2012-02-09
Csütörtök
Abigél, Alex napja

Min: -4
Max: -1
Min: -8
Max: -6


A Szent Korona rádió főszerkesztője, Magvasi Adrián (Magi) válaszol

Kik és mikor alapították a rádiót?
Néhányan közülünk és az ismeretségi körünkből már próbálkoztak korábban egy internetes rádióval, de nem vezetett eredményre. Ekkor gondoltuk azt, hogy alapítunk mi egyet, Szent Korona Rádió néven. Áprilisban ünnepeljük majd fennállásunk két éves évfordulóját. A „nemzeti szubkultúrában” már van nevünk, de a média világában természetesen még rendkívül fiatalnak számítunk. Az akkori alapítók között van a jelenlegi rádió fenntartására létrehozott Szent Korona Rádió Egyesület elnöke, Turner Gábor, Gubicza Eszter jelenlegi főszerkesztő-helyettes, Jámbor Márk és jómagam, a főszerkesztő és még sokan mások, akik nélkül nem tartana ott ez a rádió, ahol most tart.

Mik a célok?

Azért hoztuk létre az internetes rádiót, hogy legyen a „nemzeti tábornak” egy olyan adója, amelyet a hozzánk hasonló gondolkodású emberek elfogadnak. Földi sugárzású rádióról nem is álmodhattunk, de hála az internetnek, ez az akadály is elhárult, így bátran tűzhettük ki képzeletbeli zászlónkra a nemzeti értékek, hírek, gondolatok és zenék terjesztésének nemes feladatát. Ráadásul mindezt egy időben hallgathatják szerte a világban, csupán internetkapcsolatra van szükség. Szeretném a kedves olvasók figyelmét felhívni testvérhonlapunkra, a Magyar Táltos Honlapra. A főszerkesztők, Marosics Tamás és Tarsoly S. Gyula szorgossága által immár többszáz előadás elérhető el olyan neves magyarságkutatóktól, mint Badiny Jós Ferenc, Molnár V. József, Pap Gábor, Szántai Lajos, Varga Tibor, hogy csak párat említsek. (www.magyartaltos.info)

Milyen kezdeti nehézségekkel kellett szembenéznetek?
Mint minden nem éppen divatos vállalkozás, mi is pénzhiánnyal küszködünk. Mivel az átlagéletkorunk 19-20, a saját zsebből történő finanszírozás elég sok nehézséget okoz, de mára kialakult egy biztos támogatói tábor. A másik fő gond a munkatárshiány. Nálunk mindenki ingyen dolgozik, és a nap 24 órájában sugárzó rádió elég sok feladatot jelent, a műsorok vezetéséről nem is beszélve. Nagyjából már ezt is megoldottuk, de még mindig szívesen fogadjuk műsorvezetők, munkatársak jelentkezését, akik kedvet éreznek arra, hogy kipróbálják magukat ebben a műfajban.

Van a rádiónak jelmondata?
Igen, a „tiszta magyar hang”. Ez azt jelenti, hogy csak magyar nyelvű dalokat lehet nálunk hallani, és ahogy mi fogalmazunk csak „tiszta magyar hangon” megszólaló híreket.

Milyen korosztály hallgatja a műsoraitokat?
Körülbelül egy éve készítettünk utoljára ilyen felmérést, akkor a hallgatóink 70%-a a 18 és 25 év közötti korosztályból való volt. Valószínűleg amiatt, hogy már sokkal nagyobb a közönségünk és sok esetben „hírnevünk” már ez az arány változhatott. Elsősorban azonban talán a fiatalokat igyekszünk megfogni. Ami talán még ennél is fontosabb, hogy az elszakított területeken is hallgatnak minket. Sokszor még hálásabbak, és szájról szájra terjed a rádió híre. Az emigrációban élő magyarok is hallgatják a „tiszta magyar hangot”.

Archiváljátok a műsorokat?
Természetesen minden műsorunkat archiváljuk, és el is érhetőek a honlapunkon a letöltések menüpont alatt. (www.szentkoronaradio.hu).

Mik a jövőbeni terveitek?
Elsősorban azt szeretnénk elérni, hogy nagyon sok ember hallgassa a Szent Korona rádió adásait. Tervezünk sok olyan híres, közéleti személyt meghívni egy-egy műsorba, aki a magyar értékeket hitelesen közvetíti.
Nekem személy szerint az egyik legfontosabb tervem, hogy sikerüljön minden elszakított területen lelkes fiatalok vagy idősek segítségével létrehozni egy-egy ottani hírekkel, problémákkal, érdekességekkel foglalkozó műsort; hogy az internet segítségével végleg úgy érezhessük, hogy ha csak heti egyszer is, de leomlanak az átkozott határok.

Mi a véleményetek a Szabadidőkalauzról?
Tavaly előszőr vehettem kézbe a Szabadidőkalauz nyári számát, amikor Erdélyben nyaraltam baráti társaságomban. Ez idő alatt végig nagy segítségünkre volt, ezért minden Székelyföldre utazó magyar testvéremnek csak ajánlani tudom.


 
Keresés a honlapon:

Magyar | Romana | English | Deutsch